Gyermekorvosi vizsgálatok

Gyermekorvosi vizsgálat

akut betegség esetén (20 perc)

A vizsgálat beszélgetéssel: a kórelőzmény és a jelen panaszok feltérképezésével kezdődik, melyet azután a gyermek fizikális vizsgálata követ. Ha az orvos szükségesnek látja egyéb diagnosztikai vizsgálatok, gyorstesztek elvégzését a rendelőben, azt felajánlja a szülőknek, melyről ezután közösen döntenek. MIndezek alapján az orvos megbeszéli a szülővel a terápiás javaslatot és az egyéb felmerülő kérdéseket. Kontroll, illetve egyéb kiegészítő vizsgálatokra is tehet javaslatot. A fentiek felkerülnek az ambuláns lapra, illetve az EESZT-be, a „felhőbe”.

További vizsgálatok

Gyermekorvosi vizsgálat két gyermekre

(30 perc)

A vizsgálat beszélgetéssel: a kórelőzmény és a jelen panaszok feltérképezésével kezdődik, melyet azután a gyermekek fizikális vizsgálata követ. Ha az orvos szükségesnek látja egyéb diagnosztikai vizsgálatok, gyorstesztek elvégzését a rendelőben, azt felajánlja a szülőknek, melyről ezután közösen döntenek. MIndezek alapján az orvos megbeszéli a szülővel a terápiás javaslatot és az egyéb felmerülő kérdéseket. Kontroll, illetve egyéb kiegészítő vizsgálatokra is tehet javaslatot . A fentiek felkerülnek az ambuláns lapra, illetve az EESZT-be, a „felhőbe”.

 

Kontrollvizsgálat

az orvos javaslata alapján (10 perc)

Az orvos az első vizsgálat után kontroll vizsgálatot javasolhat, ha szakmai szempontok alapján indokoltnak találja azt: pl. középfülgyulladás, hörgőgyulladás, tüdőgyulladás esetén a gyermekek állapotának és a terápiára adott megfelelő válaszának ellenőrzése miatt.

Hosszú konzultáció

gyermekorvosi vizsgálat elhúzódó betegség vagy több panasz esetén (40 perc)

Ha a panaszok régebb óta fennállnak, ha több kórelőzményt/ leletet kell áttekinteni, vagy ha többféle panasz, probléma megbeszélésére van igény.

Online videókonzultáció

egy gyermekre (20 perc) vagy két gyermekre (30 perc)

Akár akut gyermekbetegség esetén, akár egészséges fejlődéssel kapcsolatos kérdésekben, akár leletmegbeszélés kapcsán kényelmesen otthonról, vagy nyaralásról, külföldről is igénybe vehető szolgáltatás. A telemedicinális ellátás alapján eldönthető az ellátás sürgőssége, a következő diagnosztikai lépés, az esetek jelentős részében a szükséges terápia is. Ha a megfelelő szakmai ellátáshoz nem elkerülhető a fizikális vizsgálat, akkor az orvos személyes vizsgálatot javasolhat. 

Internet kapcsolat és egy készülék (mobiltelefon vagy laptop) szükséges hozzá, a konzultáció Google Meet-en keresztül történik.

Időpontfoglalást követően email-en keresztül értesítjük a további teendőkről! 

Gyermeknefrológiai vizsgálat

A vizsgálat beszélgetéssel, a kórelőzmény és a jelen panaszok feltérképezésével kezdődik, különös tekintettel a húgyúti panaszokra. Ezt a gyermek fizikális vizsgálata és vizelet vizsgálata követi. Az orvos egyéb kiegészítő diagnosztikai vizsgálatokra is javaslatot tehet. Magasvérnyomás betegség gyanúja esetén 24 órás vérnyomásmérő (ABPM) kerül felhelyezésre, melynek kiértékelésére a későbbiekben sor kerül. Mindezek alapján az orvos megbeszéli a szülővel a terápiás javaslatot és az egyéb felmerülő kérdéseket. A fentiek felkerülnek az ambuláns lapra, illetve az EESZT-be, a „felhőbe”